Sok boldogságot kívánunk

és természetesen minden szülinaposnak is szívből gratulálunk!

 

Kis információ a múltból  Albárról:

 

Jellemző az örökös változásban lévő mocsaras Szigetvilág, amely állandó életteret biztosított az embereknek és az ide települt madárvilágnak. Az 1800-as években megkezdett lecsapolási munkálatok, és a természetes hordalék lerakódása lassan kiszorítja az egykor gazdag természeti környezetet, de ezzel együtt növeli a művelhető, jó minőségű földterületet.

Eltűnnek a mindenkor étket adó "aranyhalak", csak az emlékezetben maradnak a kétlábú, fölfelé hajló csőrű gulipánok. Egykori okiratok bizonyítják, hogy Albár 1300-ban már élt, nevében pedig megtartotta Nikolaus de Baár egykori birtokos nevét.  

      Ma egy falu, mely élni akar, s formálódik napról napra. Olyan hely, ahol vannak tervek, és meg is valósulnak... Ez a mai világban nagy szó...

     Egy kis falu Szlovákiában, mely sok embert köt össze, olyan embereket is, kik talán e hely nélkül soha nem találkoztak volna.

 

Az oldalt sokan szerkesztjük (segítenek még az iskolások is ötletekkel), így a témák is nagyon sokfélék.

Itt egy helyen minden, ami nekünk valamit jelent, össze van gyűjtve.

Ki szeretném hangsúlyozni a gyűjtést, ha valaki megtalálja írását, (ami természetesen csak abban az esetben fordulhat elő, hogy a talált oldalon a másolásról nem volt említés, ill. tiltás) és ezt nem szeretné, kérem írjon üzenetet és megteszem a megfelelő lépéseket... 

Remélem mások is találnak itt hasznos olvasnivalókat, néznivalókat.

 

Nagyon jó böngészést kívánunk minden ide látogató olvasónknak, kicsiknek és nagyoknak egyaránt!

Felhívom a figyelmet a Mesék nézni menücsoportra, egész mesefilmek is találhatók ott és szeretném folyamatosan bővíteni. Természetesen a számomra tetsző mesefilmekkel továbbra is...

 

Kérlek, hagyj üzenetet a vendégkönyvben, ha valami észrevételed van oldalunkkal kapcsolatban, írj nekünk.

 

Ha valaki visszatérő látogató, a friss cikkek megtalálásához nagy segítséget nyújt a láblécben található sitemap- oldaltérkép, ott dátum szerint lehet keresgetni.

2






 
E-mail:
Jelszó:
 Regisztráció
Elfelejtett jelszó
 
 


albar.lapunk.hu címoldaláraLap tetejéreOldaltérképHirdess oldalainkon!
ingyen honlap
Powered by lapunk.hu - Legyen neked is egy ilyen oldalad ingyen!








0,023 mp